Az önkormányzat és sportegyesületünk közösen látogatott el az atlétika világbajnokságra, ahol a Városi Sportegyesület Dunakeszi atlétája, Huller Dániel élete első felnőtt világbajnoki előfutamában mérette meg magát. A Dunakeszin nevelkedett 800 méteres síkfutónk az előfutamban 1:47:41-es idővel a 35. helyezést érte el.
Vivát Sajdik Ferenc!
Sajdik Ferenc Kossuth-díjas grafikusművész, karikaturista Dunakeszin mutatja be a költő születésének 200. évfordulója tiszteletére megjelent kötetét, valamint Petőfi Sándor műveihez korábban készített illusztrációinak válogatását.
Tematikus napot tart a vácrátóti botanikus kert
Fókuszban a lótusz címmel az indiai lótuszt bemutató, tematikus napot tart szombaton a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert.
A birkózó szakosztály vezetésével VSD honvédelmi sportnapot tartottunk
A Honvédelmi Sportszövetség támogatásának köszönhetően egyesületünk idén először szervezhetett honvédelmi sportnapot Dunakeszin. A sportnap célja a honvédelem fontosságának kiemelése mellett az egészéges életmód és a sport népszerűsítése volt. A rendezvénynek a VSD Fóti úti Sporttelepe adott otthont.
Idén is lesz Duplakanyar futóverseny
A nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezik a Duplakanyar futóversenyt szeptember 2-án, Nagymaroson. A különleges versenyen indulók két országot, három folyót és két hidat érintve megkerülik a Dunakanyart és lehetőségük lesz átfutni a Duna alatt is.
Dunakeszi legendás sportolója: Czifra Zoltán atléta
Czifra Zoltán 1942. november 10-én, Keszthelyen született. Húsz éve lakik Dunakeszin. Pályafutása alatt 1965-1976 között 25-ször volt válogatott, hétszer nyert egyéni magyar bajnokságot hármasugrásban, csapattal is sokszor volt első. Édesapja, Czifra József a 1930-as évek végén kitűnő tízpróbázó volt. Zoltán 1969-ben az év atlétája címet nyerte el. Gazdag sportpályafutásáról beszélgetek vele.
Együtt dobbant a dunakesziek szíve államalapításunk ünnepén – Tomboló siker volt, István, a király
Önökkel együtt megélni ezt a nemzeti ünnepet, igazi közösségi élmény – mondta ünnepi köszöntőjében Dióssi Csaba polgármester a repülőtéren rendezett városi ünnepségén, melyen Szörényi Levente és Bródy János világhírű művét, a 40. születésnapját ünneplő, István, a király rockopera keresztmetszetét tekinthette meg a több ezer fős ünneplő közönség.
A Jézus szíve templomban áldották meg a dunakesziek új kenyerét
Államalapításunk évfordulójának ünnepén vásárnap délelőtt a Jézus szíve templomban dr. Szádoczky Károly mesterkanonok, címzetes apát által celebrált szentmise keretében áldották meg a dunakesziek új kenyerét.
Nyári varázslat a XXVI. Dunakeszi Nyári Tárlat
Csodálatos élmény látni a víz és festék varázslatos játékát a papíron. Olykor incselkednek, egybeolvadnak; máskor éles határt szabva szétválnak. Békés, kreatív táncuk lenyűgöző eredménye a színek teremtette harmónia.
Rétvári Bence: 1100 éves Szent Istváni keresztény államiságunk ünnepén van mire büszkének lennünk
Kisnémedi Község Önkormányzata által rendezett Szent István-napi ünnepség a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét szombat délután. Államalapításunk ünnepén Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője ünnepi beszédében kiemelte az 1100 éves keresztény Magyarország létrehozása és megszilárdítása érdekében végzett Szent István királyunk államférfiú nagyságát, a magyarság helytállását az évszázadok történelmi viharaiban, hősies …