Huszonhárom csapat különleges és ízletes lecsóval igyekezett meghódítani a zsűri tagjait és a 8. Dunakeszi ALcSÓfesztivál több száz fős közönségét. Egy év kényszerű szünet után ma ismét – a korábbi évekhez hasonlóan – óriási érdeklődés mellett rendezték meg az idei lecsófesztivált. Már a déli órákban hömpölygött az érdeklődők sokasága a Korona Kávézó és Söröző előtt …
Kajak-kenu-vb, Dánia – Lucz Anna két ezüstérmet nyert
Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: Koppenhága, 2021. szeptember 18., szombat (MTI) – A koppenhágai kajak-kenu-világbajnokság szombati döntőiben érmet szerzett magyar versenyzők nyilatkozatai:
Szombaton 23 csapat lecsóját kóstolhatják meg a 8. Dunakeszi ALcSÓfesztiválon
Szombaton rendezik a 8. Dunakeszi ALcSÓfesztivált, melyen 23 csapat – minden bizonnyal ízesítésében és alapanyag összetételében változatos – készítményeit ízlelheti meg a zsűri és a nagy közönség. Az évek óta nagy sikernek örvendő rendezvény egyik főszervezője, Benkő Tamás tájékoztatása szerint a versenyző csapatok listája teljessé vált, újabb jelentkezőket már nem tudnak fogadni. Viszont a közönséget …
Dr. Almási Kitti szerint sokan cselekednek úgy, ahogyan elvárják tőlük
Szeptember 7-én este ismét megtelt a Váci Dunakanyar Színház. Ám most nem színészek álltak a színpadon és játszottak betanult szerepeket. Illetve van itt némi párhuzam az előadás témáját illetően. Hiszen valahol mindannyian betanult, elvárt szerepeket játszunk, vagy szeretnék mások, hogy játszunk és emiatt szinte minden ember szorong. És itt is vagyunk a témánál. Ugyanis dr. …
Az anyatejről beszélgettek a dunakeszi édesanyák
A járványhelyzet miatt idén nem zárt térben, hanem a Katonadombon rendezték az anyatejes táplálás ünnepét Dunakeszin.
Gödi Vass István: Számadás 80
Szeptember 10-én 18 órakor került megrendezésre Gödi Vass István festő kiállításának a megnyitója a váci Madách Imre Művelődési Központ emeleti galériájában. Nem akármit mutat meg az alkotó. Életmű kiállítás látható, aminek címe „SZÁMADÁS 80”. Koltai-Dietrich Gábor művelődésszervező köszöntötte a megjelenteket, majd a rendezvényt Németh Árpád, festőművész nyitotta meg a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) megbízásából. …
Elhunyt kollegájuk, Máté András posztumusz főhadnagyra emlékeztek a váci rendőrök
A Váci Rendőrkapitányság munkatársai 2021. szeptember 13-án tartottak megemlékezést az 1992-ben, intézkedés közben meggyilkolt kolléga sírjánál, akinek példaértékű helytállását a város önkormányzata annak idején egy díszsírhely adományozásával is elismerte.
Indul az új gödi félcsomópont építése az M2-esen
Méghozzá az M2 autóút 26+692 km szelvényében. A beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a kivitelező az ÁR-LA Magyarország Kft. – írja a godihirnok.hu.
Önerő nélküli, sok milliós támogatás napelemekre és kapcsolódó energetikai korszerűsítésre!
A napokban zárult a „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva” című pályázati felhívás társadalmi véleményezése, és a pályázati felhívás rövidesen meg is fog jelenni (a cikk írásának időpontjában még csak a felhívás tervezete elérhető).
Ó, happy day – Együtt ünnepelt a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub
Jubileumnak nem nevezhető, mégis ünnepi alkalomból jöttek el a Dunakeszi Nyíltvizi Edzőközpontba a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub tagjai. A járvány kezdete óta ugyanis most először nyílt alkalom a klubtagoknak találkozni egymással, hogy közösen töltsenek el egy jókedvű délutánt.