Ötven családnak segítettek az iskolakezdési tanszercsomagokkal

Az iskolakezdés minden évben – a szülőkre háruló terhek mellett – öröm a tanulók számára, akik újra találkoznak az osztálytársakkal, a barátokkal, a tanárokkal. Az iskola izgalmas és különleges dolog az ember életében – mondta Nyíri Márton, Dunakeszi alpolgármestere hétfő délelőtt a Dunakeszi Óvodai és Humán Szolgáltató Központ és Könyvtár (DOHSZK) központjában, ahol a rászoruló …

Lucz Dóra olimpiai hatodik, pontszerző k-1 200 méteren

Az UTE kajakosa középfutamát megnyerve jutott be az A-döntőbe. A fináléban a négyes pályáról indulhatott jobbján a dán Emma Jörgensennel, balján pedig a szám kétszeres olimpiai bajnokával, az új-zélandi Lisa Carringtonnal. A rajt Carringtonnak sikerült a legjobban igaz, Lucz is szépen eljött. Ezután szinte végig a középmezőnyben, az ötödik, hatodik helyen haladt, miközben Carringtont senki …

Megnyílt a fiatalok szabadtéri színpada

Ma délután megnyitottuk a Fiatalok Szabadtéri Színpada elnevezésű 10 napos, kulturális rendezvénysorozatot, amelynek alapítója és művészeti vezetője Gaál Attila Csaba színművész, rendező, dunakeszi lakos – jelentette be közösségi oldalán Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere.

Szerdán újra megnyílik a dunakeszi strand, de előtte megtisztítják az agyagos hordaléktól

A dunakesziek nagy örömére gyorsan elvonult a dunai árvíz, és szerencsére nem okozott jelentős kárt sem azon kívül, hogy a nyári kánikulában a város polgárai jó néhány napig nem tudtak strandolni kedvenc szabadtéri fürdőhelyükön. A strand területén működő büfék ezúttal a dunai árvíz miatt kényszerültek átmenetileg „lehúzni” a rolót. De jó hír, hogy szerda délelőtt …