A pályafutását Gödön kezdő Szalai Attila szerint új csapatánál, a Sallai Rolandot is foglalkoztató Freiburgnál minden adva van ahhoz, hogy a labdarúgók a maximumot hozzák ki magukból.
Humorral, szarkazmussal a túlélésért – Belvárosi srác, avagy egy Down-szindrómás kisfiát egyedül nevelő apa története
A budai születésű Hajdú-Antal Zsuzsanna kiskora óta él Dunakeszin. A 39 éves, eredetileg magyar-pedagógia szakos tanárnő civilben logisztikus, egy kislány anyukája, valamint négy kötet szerzője: a Ciceró kiadónál jelent meg ifjúsági duológiája (Léggömbök, Utánad), valamint fiatal felnőtteknek szóló mementóregénye (Visszatérünk – A pipacsok ártatlanok). Belvárosi srác című, negyedik könyve már a felnőtteket célozza meg, nem …
Ön mit vár 2024-től? – kérdeztük Ferencz Gyöngyitől, Szob polgármesterétől
A közösségi összefogás és a sikeres pályázatok a város fejlődésének garanciája. Év vége felé mindenki leltárt készít, így tettem én is, már csak azért is, mert annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy mit is várunk mi szobiak, és személy szerint én a 2024. esztendőtől, nem lehetséges anélkül, hogy néhány gondolat erejéig ne tekintenénk vissza a …
Turisztikai ügynökség: túlszárnyalta a 2022-es évet a turizmus tavaly
Tavaly nemcsak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a magyar turizmus, de elérte, sőt olykor meg is haladta a 2019-es rekordév számait is – ismertette az előzetes adatok alapján tartott évértékelő sajtótájékoztatón Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatósági elnöke csütörtökön Budapesten.
Szőnyi 130 – Emlékezés Zebegényben Szőnyi István festőművészre
Százharminc esztendővel ezelőtt született Szőnyi István festőművész, aki életének nagy részét Zebegényben élte le. A zebegényiek nagy tisztelettel emlékeznek a természetet, a zebegényi embereket szerető Szőnyi Istvánra, akinek lakóhelye ma múzeumként várja a látogatókat.
Ön mit vár 2024-től? – kérdeztük Juhász Attilát, a gödi Piramis Építőház Kft. tulajdonosát.
Nem volt könnyű éve a hazai építőiparnak. A régió vezető építőanyag kereskedelmi cégénél ennek ellenére is a fejlesztéseké volt a főszerep, megnyitották új építőanyag és barkács áruházukat Gödön. Hogyan élte meg ezt a helyzetet, és hogyan látja a térség fejlődését, erről kérdeztük a cégvezetőt.
Újabb 78 milliárd forint többlettámogatást utal a kormány az önkormányzatoknak
Januártól a kormány 32,2 százalékkal emeli a tanárok és óvónők fizetését. Az intézkedéssel egyidejűleg a kormány az önkormányzatoknak is többlettámogatást folyósít a béremelések zavartalan kifizetése érdekében – jelentette be szerdai közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).
Technikai okok miatt országosan szünetel a személyiokmány- és gépjármű-ügyintézés
A szakrendszer informatikai hibája miatt a kormányablakokban és az okmányirodákban a személyi okmányokkal és a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézésre jelenleg nincs lehetőség – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) szerdán az MTI-vel.
A SORS-SZEMCSÉK című antológiával ünnepelték a magyar kultúra napját Dunakeszin
A magyar kultúra napját Dunakeszin idén is a nemzeti himnuszunk születéséhez méltó rendezvénnyel, a városban élő, a Dunakeszihez kötődő írók, költők műveit tartalmazó, SORS-SZEMCSÉK című antológia bemutatójával ünnepelték január 22-én a VOKE József Attila Művelődési Központban.
Ön mit vár 2024-től? – kérdeztük Kammerer Zoltántól, Göd polgármesterétől
Ha csak nagyon röviden válaszolhatnék, akkor azt mondanám; azt várom, hogy 2024-ben is kitartson az a hatalmas lendület, ami 2023 második felében jellemezte Gödöt.