Négyszáz örökifjú hölgy és húsz szép korú úriember több órán át ropta a csacsacsát, a rock and rollt, a látványos körtáncot a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium sportcsarnokában szombaton, ahol a helyi REdit Idősbarát Egyesület országos örömtánc napot rendezett, melyre 40 településről érkeztek a tánc, a mozgás örök szerelmesei. A nagy sikerű program fővédnöke Dióssi Csaba, …
Sipos Dávid: Az új víztorony megoldja 3000 háztartás víznyomás problémáját
A DMRV Zrt. a Dunakanyar több mint húsz településén megvalósuló mintegy 19 milliárd forintos fejlesztések keretében Dunakeszin például új víztorony és vízvezeték-hálózat kiépítésével mintegy 3000 háztartás víznyomás problémáját oldja meg a Toldi lakóparkban, a Tóváros lakóparkban, az Alagliget lakóparkban és még számos környező utcában. A fejlesztésről a körzet önkormányzati képviselőjét, Sipos Dávid alpolgármestert kérdeztük.
Módosított menetrend az esztergomi, a váci és a veresegyházi vonalon július elejéig
Rákosrendezőnél 2023. június 21-én, szerdán megkezdődik a Teleki Blanka utcai vasúti átjáró több mint két héten át tartó felújítása. Két ütemben számos korlátozást vezetnek be az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalon.
MindLab Olimpia a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban
Felvirradt ez a nap is! Vártuk a találkozást a társakkal, akik hozzánk hasonlóan arra törekednek, hogy csiszolják a gondolkodásukat, tudjanak együttműködni másokkal, s mindezt élvezettel tegyék! – emeli ki a június 17-i eseményről készült beszámolójában Bánhegyesi Gizella, MindLab koordinátor, szervező, fejlesztő pedagógus.
Szent Iván-éji programok térségünkben
Szent Iván éjjelén Magyarország múzeumainak kapui kitárulnak, így újra lehetőségünk nyílik elmerülni a magyar kultúra szépségeiben, ahogy az utóbbi két évtized nyarain. Több mint 400 részt vevő intézmény közel 2000 programja egyetlen éjszakába sűrítve várja az érdeklődő közönséget június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján.
Új víztorony biztosítja Dunakeszi zavartalan vízellátását
Nem mindennapi látványosság a városban épülő 40 méter magas, 500 köbméteres új víztorony felállítása, melyet a lakosság részéről is jelentős érdeklődés kísér. A helyszínen Dióssi Csabát kérdeztük a fejlesztésről.
Új idősotthont adtak át Szobon
Átadták Szobon a Védőszárny Idősotthont csütörtökön – adta hírül az MTI. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az ünnepségen arról beszélt, ebből a fejlesztésből is látható, hogy Magyarország jól gazdálkodik az európai uniós forrásokkal.
Már kaphatók a jegyek a Dunakeszi Fesztre
Magyarország mai legnagyobb előadói Dunakeszin koncerteznek szeptember 8-10-én a XII. Dunakeszi Feszten. Jegyek elővételben már kaphatók – írja a dunakeszi.hu.
Egyedülálló képzésre jelentkezhetnek 21 és 35 év közötti keresztény fiatalok
Különleges képzést kínál 21 és 35 év közötti, keresztény fiataloknak az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia. A széles körű ismereteket adó, intenzív oktatási programot a Kárpát-medence különböző tájaira szervezett tanulmányi utak, neves professzorok előadásai, valamint közösségi és lelkiségi programok teszik teljessé. Az államilag akkreditált képzés tandíjmentes, a hallgatók kollégiumi elhelyezést, teljes ellátást és havi …
Sikeres javítási munkálatok a Csóványos kiláton
A Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat ipari alpinistái csütörtökön sikeresen elvégezték a Csóványos kilátó javítási munkálatait. Az Ipoly-Erdő Zrt. még múlt hét pénteken volt kénytelen bezárni a kilátót a látogatok elől, mivel a torony villámvédelmi rendszere megrongálódott.