Kitekintő

Fejlődő magyar falvak – Minibölcsőde és járdaavató Kisnémedin

„A 2018-2022-es kormányzati ciklusban 802 millió forintot sikerült központi támogatásként Kisnémedire hozni, amely tartalmazza a szolgálati lakás kialakítására az idei évben elnyert 39 millió forintot és a TOP Plusz támogatás keretében zöld infrastruktúra fejlesztésére megítélt 280 millió forintot is” – jelentette be dr. Rétvári Bence, a település országgyűlési képviselője az ugyancsak 60 millió forint állami …

Kultúra

Ahogyan a gyerekek látják a rendőröket!

Rendőrség gyerekszemmel címmel rajzpályázatot hirdetett a Dunakeszi Rendőrkapitányság a körzetébe tartozó – Dunakeszi, Göd, Fót, Csomád – települések óvodás és általános iskolás korosztálya számára. Három kategóriában hirdetnek eredményt a dunakeszi gyereknapon.

Sport és turizmus

Magyarország első kerékpáros Duna-hídja a Szentendrei-szigetre vezet majd

Önmagába horgonyzott függőhidat álmodott meg a tervező Kisoroszi és Dunabogdány között. Már 2021 májusában megkezdődtek a környezetvédelmi egyeztetések, melyek alapján a kisoroszi oldalon a Hajós utcánál haladó nyomvonalat, a dunabogdányi oldalon a vízmű területének felhasználásával kialakított hídfőbe csatlakozó nyomvonalat választották a tervezők.

Dunakeszi

Kétnapos rendezvény a családokkal a családokért

Május 7-8-án rendezte első nagyszabású szabadtéri programját a Természetesen Dunakesziért Egyesület, melynek vezetősége és tagsága a családok és az egészség jelentőségére szerették volna ráirányítani a nagyérdemű figyelmét, melyről a két nap összegzéseként elmondható, hogy sikerrel jártak.

Sport

VSD: Sikeres a nagypályás labdarúgó és a futsal szakág együttműködése

Az elmúlt években a labdarúgó- és futsalszakosztályunk dinamikus fejlődésen megy keresztül, összesen 470 főnek biztosít edzéslehetőséget óvodás kortól a felnőttekig. Zajlik az OviFoci programunk, ahol 7 óvodában tartunk labdarúgó alapokra épülő mozgásos órákat. Ebben a szezonban négy fesztivált szervezünk, ahol rendezvényenként átlagosan 70-80 gyermek vesz részt.

Sport

Elsöprő közönségsiker és huszáros hajrá a Giro d’Italia első, Visegrádig tartó szakaszán

Hasonlóan életünk első nagy szerelméhez, a randevún ő is megváratott minket. Már úgy volt két éve is, hogy eljön hozzánk, de a világjárványnak „köszönhetően” még halogatta a nagy találkozást. Aztán idén végre megvalósulhatott az álmunk, a világ egyik legnagyobb sporteseménye, a Giro d’Italia megérkezett Magyarországra. A több mint három hetes körverseny első három etapja hazánk …