A Vác házigazdaként 27-26 legyőzte a francia Paris 92 csapatát a női kézilabda Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában, vasárnap.
Nyolcadszor is jelesre értékeltük a vácrátóti kocsonyapikniket
A VIII. Vácrátóti kocsonyapiknik idén is sokakat vonzott a környező településekről, de még a fővárosból is „elzarándokoltak” az országos hírű rendezvényre, amely mint minden évben, így idén is különleges, egyedi ízesítésű gasztronómiai ínyencségekkel fogadta a vendégeket szombaton. A déli harangszóval egy időben nyitotta meg a kocsonyapikniket Spiegelhalter László polgármester, aki elmondta, hogy a korábbiaktól eltérően …
3+1 dolog, amit gyalogosként tehetünk, hogy biztonságosan közlekedjünk
Dunakeszin az utóbbi időben több gyalogosokat érintő baleset is történt. Nem kell időben messzire menni, nemrég egy kislányt ütöttek el a Széchenyi iskolánál. Összeszedtünk néhány ötletet, miként előzhetjük meg ezeket az eseteket. Természetesen nem mentjük fel a felelőtlen sofőröket, de ha már ők nem vigyáznak, akkor nekünk kell még jobban odafigyelnünk – írja a dunakeszipost.hu, amely tesztelte …
Az aktuális veszélyekre figyelmezteti a Börzsönybe kirándulókat az Ipoly Erdő Zrt.
Fokozott körültekintést igényel a Börzsönyben kirándulni! Az elmúlt hetek enyhe és extrém csapadékos időjárása feláztatta a Börzsöny talaját. A napokban a magasabb hegycsúcsokon az eső vizes hóba váltott, több helyen meg is maradt, ami csábítja a túrázókat. Alább az aktuális veszélyekre hívja fel a figyelmet az Ipoly Erdő Zrt. – írja a 0627.hu.
Dunakeszin helyi írók, költők antológiájának bemutatásával ünneplik a magyar kultúra napját
A magyar kultúra napját ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban – éppen 200 éve – ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén. Két évszázad múltán pedig ma már minden idők egyik legfontosabb magyar verse Magyarország alaptörvénybe iktatott állami himnusza. Dunakeszin a helyi írók, költők verseit, novelláit tartalmazó, „Dunán innen…” címmel …
Februárban ingyenes disznótoros fesztivál lesz a váci Vörösház udvarán
A váci Vörösház udvarán 2023. február 18-án megtartandó Disznótoros Fesztiválon finom disznótoros ételek, pálinkák, malacságok mellett gazdag program várja az érdeklődőket – adta hírül a vaconline.hu.
Ökumenikus kerekesztal-beszélgetést tartottak a KÉSZ szervezésében
A 2023-as év első ökumenikus kerekasztal-beszélgetésére az ökumenikus imahéten került sor. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Dunakeszi szervezésében a helyi egyházi személyek a Lovaregyleti Nepomuki Szent János-kápolnában gyűltek össze. Az eseményen részt vett Chikán Katalin evangélikus lelkész, Kodácsy Tamás református lelkész, Bubrik Miklós görögkatolikus parókus és Farkas László római katolikus plébános.
Idén 1500 adag kocsonyával készültek Vácrátóton a kocsonya és forralt bor piknikre
Hatalmas érdeklődés mellett zajlott tavaly Vácrátóton a forralt bor és kocsonya piknik, nagyon sokan látogattak ki a településre. Idén meghaladva a tavalyi ezer adag kocsonyát, ezúttal 1500 adagnyival készülnek a szervezők – tudta meg Spiegelhalter Lászlótól a település polgármesterétől a 0627.hu.
Dióssi Csaba: Lehetőséget látunk a változásban
Eredményes évet tudhat maga mögött Dunakeszi, a Dunakeszi Diáknegyed építkezéssel és rendezvényeivel az országos sajtóba is több alkalommal bekerült. Idén böllérversennyel is készülnek a dunakesziek számára.
Szavazzon Visegrádra, így ön is nyerhet egy wellness hétvégét az Év Hotelébe
Tágas szobák és lakosztályok, tökéletesen felszerelt külön wellness részleg a gyerekekkel érkezőknek és a romantikára vágyóknak, fenséges ételkülönlegességek. Néhány hívószó, ami a Dunakanyar egyik legszebb részén található négycsillagos Royal Club Hotelt jellemzi, amely méltán esélyes, hogy elnyerje az Év Hotele 2022 címet. Ráadásul, ha Visegrád ékkövére szavaz január 22-ig, részt vehet egy játékban, melyben értékes …